Edge az AEW-ban próbál szerencsét

Edge még 2011-ben volt kénytelen visszavonulni a pankrációtól a nyaksérülése miatt, de végül a sors úgy adta, hogy visszatérhetett a 2020-as Royal Rumble gálán. 2023-ban lejárt a szerződése a WWE-vel, így szabadon igazolhatóvá vált.

(Fotó: All Elite Wrestling)


2023 októberében Edge nagy meglepetésre debütált az All Elite Wrestlingben. Zenéjét, becenevét megtarthatta, de a művésznevét nem, így polgári nevén Adam Copelandként szerepel. Jelenleg jó barátjával, Christian Cage-dzsel viszálykodik, aminek tétje a TNT Bajnoki Cím. A Rated R Superstar most a Notsam Wrestlingnek nyilatkozott karrierje hátralévő részéről.

"Már négy éve annak, hogy visszatértem. Tudom, hogy már nincs bennem még négy vagy öt év. Jelenleg két évre tervezünk, ennyi idő van minél több dolgot megcsinálni. Az AEW beosztásának köszönhetően többet lehetek otthon a családdal. A legtöbbször heti két alkalomról van szó. Még mindig van időm és energiám arra, hogy ezt csináljam, mert nem vesz el tőlem annyi mindent, mint korábban. Csak minél több dolgot szeretnék véghez vinni addig, amíg képes vagyok rá. Úgy éreztem ez a hely lehetőséget biztosít erre. Lányom Lyric meggyőzött, hogy itt biztosan jót fogok szórakozni Christan Cage-dzsel."

(Forrás: WrestlingInc)

Megjegyzések