WrestleMania 2017 - ÉLŐ KÖZVETÍTÉS


Csodavilág készülőben! Elindult az idei Wrestlemania Kick-Off showja, amelyben Booker T, Renée Young, Jerry Lawler, valamint minden idők egyik legjobbja, Shawn Michaels köszöntenek minket.

Az első videómontázs meglepő módon a Wyatt-Orton viszályról szól, amit személy szerint a legjobban várok az este folyamán. Elég jó anyagot pakoltak össze, de ezt már megszokhattuk.
A következő bejátszás az egyik, ha nem a legjobban felépített viszályról szól, azaz a főszereplők Seth Rollins és Triple H. Tavaly augusztus óta építik a dolgot, a kezdetektől betekintést nyerhetnek azok is az egészbe, akik lemaradtak volna bármiről. Újabb pont a WWE-nek. A montázsokban nem igazán tudnak hibázni.
A Shane McMahon - AJ Styles csatában mind a 4 szakértő az indylegenda mellett teszi le a voksát. Nos, a legtöbb esély erre van.
Jerry Lawler eltűnt a színről, helyét Lita vette át. Egy legendával többen vagyunk. A Raw női meccsnél Shawn és Booker Nia Jax mellett teszi le a voksát, Lita viszont Bayley címvédésére tippel. A kék részleg hasonló kérdésében Lita Naomi sikerét várja, aki úgymond hazai pályán játszik ma.
Kezdetét veszi az első mérkőzés, a sort a cirkálók nyitják. Először az elsőbálozó Austin Aries sétál végig a hosszú rámpán, majd érkezik a domináns címvédő Neville is.


Církálósúlyú Bajnoki Címmérkőzés
Neville (c) vs Austin Aries
A közönség egyértelműen Aries mellett teszi le a voksát, hangosan kántálják az egykori TNA sztár nevét.

A vártnál óvatosabb kezdés, de ahogy haladnak a másodpercek egyre inkább belelendülnek a birkóba. Talán Aries kezdi jobban az első Maniáját, de a bajnok rendre képes visszatámadni. A kihívó rohanna rá a ringen kívülre került angolra, de egy hatalmas kicket kap az arcába hálaként. Az első szünet előtt Neville kínálja meg ellenfelét egy hatalmas dropkickkel.
Láthatjuk a visszajátszásból, hogy a szünet alatt Neville irányított végig, a lendülete pedig visszatérve sem fogyott el. Egy sikertelen ugrás kellett a fordításhoz, majd néhány hatalmas chop és a gyeplő újra a kihívó kezében van. Aries mutatja be a mérkőzés eddigi legszebb komóját, amely során először a felső kötélről ugrott a bajnokra, majd a ringkötelek között kirobbanva is osztott egyet.
Az első kopogtatás a kihívó nevéhez fűződik, de egyelőre sikertelen, majd egy Germannel válaszol az angol, amivel újra saját javára billenti a mérkőzést. Készülne a másodikra is, ám ez sikertelen, de utána egy elhibázott Aries fordítási kísérlet után már a bajnokunk próbál kopogtatni egy German Suplexből vált Bridgere.
Adok-kapok, majd egy hatalmas ütés után Neville a ringen kívülre repül, majd elfekszik odakint, miközben a bíró rászámol. Neville a felső kötélen, de mégis Aries szerez ebből előnyt, majd ugrik mégegyszer ellenfelére, ebből következve feladatná a meccset a címvédővel, de Neville Austin szemébe nyúl, majd érkezik a finishere a felső kötélről. 1... 2... 3! Címvédés az első mérkőzésen!

Győztes: Neville 
Értékelés: 10/5

Nem a Cruiserweight divízió eddigi legjobb meccsét hozták el nekünk, de okunk nem lehet panaszra. Egy átlagoskás mérkőzés után folytatódhat a Kick-Off.
Meglepő módon rögtön kezdődik a a Battle Royal

André The Giant Memorial Battle Royal

Big Show és Strowman rögtön elkezdik tisztogatni a ringet, ám néhány kiejtés után Big Show távozik az egykori Wyatt jóvoltából, majd a legnagyobb esélyes is parkolópályára kényszerül, miután mindenki őt fókuszálta. A két legnagyobb esélyes tehát 2 perc alatt el is fogyott. Killian Dain is a mérkőzésben a Sanityből, valamint Luke Harper és Mark Henry is meccsben van még. Ziggler elég jó formában, majd az American Alpha kezd irányítani, de ki is esnek szinte azonnal. MArk henryt a Shining Stars ejti ki nagy meglepetésre, Tien Bing is kiesik miután egy hatalmasat kap Zigglertől, majd rögtön utána villan a Helluva Kick és repül a Shining Stars egyik tagja Sami jóvoltából. Már csak 8-an vannak versenyben, majd ez a szám 7-re csökken, hiszen Mojo Rawley kiebrudalja Bo Dallast. Apollo Crews, majd Ziggler is követi őt, előbbi Dain, utóbbi pedig a már említett Rawley jóvoltából. Titus rúgása csökkenti a számot, Harper is kiesett!
A top 5 tehát: Mojo Rawley, Sami Zayn, Jinder Mahal, Titus O'Neil és Killian Dain.
Sami egy mocskosul gyors rohammal kidobja Titust, aki így távozni kényszerül, de amíg nem figyel Dain őt is eliminálja. Jinder, Dain és Mojo maradtak... KOMOLYAN?
Mojo kirepül a ringből, de nem a felső kötél felett, Jinder pedig utána indul és kicsit teaseli a közönséget, miközben gyötri a korábbi focistát. Rob Gronkowski, a New England Patriots járékosát inzultálja az india, aki megunja és bemegy a ringbe, majd felökleli.
 Mojo újra bent, majd kiejti Daint, utána pedig Jinder sem kerülheti el a sorsát. Mojo Rawley nagy meglepetésre behúzza a negyedik André the Giant Memorial Battle Royalt!
Győztes: Mojo Rawley
Értékelés: 10/3

Talán, sőt biztosra mondom, hogy az eddig megrendezett 4 Battle Royal közül ez volt a leggyengébb.
Paul Heyman az #AskHeyman alatt előrevetíti, hogy Goldberg Suplex City vendége lesz, valamint megkérdezik tőle, hogy a közeljövőben lesz e új kliense, de a kérdést elvicceli és a két riporterhölgyet jelöli meg, mint jövendőbeli képviseltjeit.
Kezd viccbe átmenni a dolog, hiszen AZ INTERKONTINENTÁLIS MÉRKŐZÉS IS A KICK-OFFRA KERÜLT! Az a feud, amely talán a leghardcoreabb mind közül. Az egyik legfontosabb övért... Két main eventer alapanyaggal... Na lássuk.

Interkontinentális Bajnoki Címmérkőzés
Dean Ambrose (c) vs Baron Corbin

A ringen kívül indul szinte a csata, majd Corbin nagyon erősen dominálni kezd, az irányítást pedig nem nagyon engedi ki a kezei közül. Az első kopogtatási kísérlet sikertelen Corbin részéről, majd a ringen kívül Ambrose közelebbről is megismerkedik az egyik kordonnal.A ringbe visszatérve majdnem villan a Dirty Deeds a semmiből, de a Lone Wolf hárítani tudja a kísérletet.
Az első komolyabb csapást Baron a ringposttól kapja, hiszen nagy erővel repül neki vállal, majd a bajnok ugrana a felső kötélről, de egy gyomrost kap kihívójától a levegőben, de a kopogtatás sikertelen. Újra villanna a Dirty Deeds, ismét counter, és ismét hibázik a bajnok az ugrásnál. Baron az acéllépcsőnek repül, majd Ambrose sikeres ugrását követően mindketten a ringen kívül fekszenek.
Újra a ringben, Ambrose pedig elkönyvelhet magának egy sikertelen kopogtatási kísérletet egy gyönyörű counter után. Big Boot, majd Deep Six, de Ambrose kirúg kettőnél! A bajnok hergeli a tavalyi Battle Royal győztest, de ismét földre kerül. Corbin őrjöng az újabb sikertelen kopogtatás után, majd tudatosítja a bajnokban, hogy ma ő fog távozni az övvel a vállán. End of the Days! ...villanna, ha Ambrose nem számított volna rá, de gyönyörűen fordítja át Dirty Deedsbe, amelyet követően kopogtatja a frusztrált Lone Wolfot.

Győztes: Dean Ambrose
Értékelés: 10/5

Rendkívül összecsapottnak tűnik eddig az egész, senki sem számított arra, hogy ez a mérkőzés itt fog helyet kapni. Valószínűleg ez volt az oka annak, hogy a mérkőzés színvonala és keménysége a vártnál sokkal sokkal lágyabb volt.
A Kick-Off utolsó villanása az Undertaker-Roman viszály összefoglalója. Kezdetét veszi a Wrestlemania, amely reméljük klasszisokkal jobb lesz, mint a felvezetőműsor.

WRESTLEMANIA 33

A Paige-botrány miatt az utóbbi hetekben kicsit jegelt New Day érkezik először, hiszen ők az este házigazdái. Konkrétan semmi érdemleges nem hangzott el, de elmondták, hogy ma minden szupersztár a nézők szórakoztatásáért küzd.

Az első meccset nem más szolgáltatja nekünk, mint a SmackDown Live!

AJ Styles vs Shane McMahon

A SmackDown-vezér érkezik először, majd őt követi a Phenomenal One, AJ Styles.

AJ szinte csak játszadozik ellenfelével, a mérkőzés elejétől kezdve csak gúnyolja főnökét, Shane szinte meg sem tudja érinteni. Erőt merít magán és egy gyors rohamot követően az első kopogtatás mégis a McMahonhoz fűződik. Ezután beszed egy jobbost, de mégis ő kezdi el sorozni a korábbi bajnokot, akit földreküld, majd ő kerül a ringen kívülre. Styles láthatóan kezd beleunni a játszadozásba és iszonyú erővel küldi át Shanet a kommentátori asztalon.
Visszatérve egyre inkább kezdi felvenni az idősebb a fonalat és csinál egy gyönyörű countert, amellyel megakadályozza, hogy AJ ráugorjon. Az irányítás mostmár a McMahonnál van, és egy mozdulatsorozat után újra kopogtatna, de sikertelen. Styles fordít, Shane pedig fáradtnak tűnik. A ring közepén adatná fel a Phenomenal a meccset, de újabb fordítás, amellyel ő kerül nehéz helyzetbe, majd Shane más submission mozdulatra vált. Felkelve egymásnak rohannak Clotheslinet kiosztva, amely hatására mindketten egyszerre kerülnek a padlóra. AJ ugrana, majd ugrik is, de a Triangleben találja magát, amelyből csak nagyon nehezen tud szabadulni, de az a szabadulás... Villan a Styles Clash, de Shane az utolsó pillanatban kirúg!
A bíró földre kerül, majd Styles két kukát dob be a ringbe. A bíró nem lát semmit, hiszen fekszik miközbena  medikusok vizsgálják. A Phenomenal One Shane mozdulatát akarja használni, de a levegőben O'Mac nekivágja a fegyvert, majd ő helyezi rá azt ellenfelére, hoyg megmutassa, kinek a mozdulata is ez. Felső kötél, hatalmas ugrás, Styles pedig elszenvedi a mozdulatot egyenesen az arcába. A bíró felépült, számolná a hármat, de AJ kirúg.
A ringen kívül a kommentátori asztalt tisztogatja a főnök, majd ráhelyezi ellenfelét. Hatalmas ugrás, de Styles elugrik így a teljes sebzést McMahon szenvedi el. A Phenomenal Forearm nem sikerül, Styles pedig belenéz egy kemény DDT-be. Shane Shooting Star Pressje sem ér célt, megindul a "This is awesome!" és a "Holy Shit" kántálás. Phenomenal Forearm... 1... 2... 3! AJ Styles behúzza a meccset!
Győztes: AJ Styles
Értékelés: 10/7

A következő mérkőzéssel kezdetét veszi a #KOmania2, azaz a RAW midcard öve is megvédésre kerül.

US Bajnoki Címmérkőzés
Chris Jericho (c) vs Kevin Owens

Már a bevonulások alatt is tapintható a feszültség a két szupesztár között. Először Owens érkezik, majd jön a bajnok is.

Jericho egyértelműen jobban kezd, de Owensnek nem kell sok idő és máris az ő kezébe kerül az irányítás, majd rohamokat kezd indítani és ezzel elkezdi kiszedni Jericho energiáját. Kopogtatási kísérletek sora érkezik Owenstől, de egyik sem sikeresen. Owens közli Jerichoval, hogy nincsenek barátai, de egy dropkick a bajnok válasza. A ringen kívül Kevin készül a Pop-up-Powerbombra, de Jericho fordít.Egy könyökös a felső kötélről, de Owens 2-nél kirúg. A kihívó megsérült, a homloka vérzik, de ez semmiben sem akadályozza látszólag, de nemsokára egy Hurracanranát kénytelen elszenvedni, miután Jericho jól megsorozta a sarokban. Owens osztaná a Swanton Bombot, de Jericho countereli. A P-up-PB nem sikerül ismét, és Jericho oszt ki egy nagyot. Hatalmas mozdulatlopás Owenstől, a Walls of KO következik, amelyből a gazdája kiszabadul, viszont ezután ugyanezzel a mozdulattal majdnem feladatja a meccset korábbi legjobb barátjával. Villan vére Kevin befejezője, de Jericho újra csak ki tud rúgni csodával határos módon.
Újabb hergelés Owenstől, majd jönne az újabb Pop-up-Powerbomb, amelyet Jericho Codebreakerbe fordít át, de a kopogtatásnál Owens egyetlen ujját teszi a kötélre. PUPB a ring szélére, Jericho már tehetetlen. Begurítja a bajnokot a ringbe és már csak kopogtatnia kell. Új bajnok a Wrestlemanián!
Győztes: Kevin Owens
Értékelés: 10/7

Owens ezzel megszerezte első Wrestlemania győzelmét, méghozzá egy rendkívül feszült, pörgős mérkőzésen. Szép volt!
A következő mérkőzésen kiderül, hogy Bayley három ellen meg tudja-e védeni magát és sikerül-e címet védenie élete első Wrestlemaniáján.

RAW Női Bajnoki Címmérkőzés
Bayley (c) vs Nia Jax vs Sasha Banks vs Charlotte

A leírtak szerinti sorrendben érkeznek a ringhez, mindenki megkapja a bevonulásához szükséges időt.

Nia Jax szinte felborítja a pályát, a többiek egyelőre sansztalanok. Ne feledjük azért továbbá,  hogy összefoghat bárki bárkivel. Nia kitakarítja a ringet, ám visszaérve a három lány együtt kezdék támadni, ez pedig meghozta a gyümölcsöt. Hárman feküdtek rá a domináns nőstényre, aki ezzel búcsút inthet a WM pillanatnak!
Sasha és Bayley egymással szemben, Charlotte magukra hagyja őket, befolyásolni akarja őket. Miután kiesnek a ringből, az ötszörös bajnok kioszt egy Moonsaultot mindkettejüket érintve, amely igencsak lázba hozza a Flair lányt. Sashát kopogtatná a szőke ciklon, de sikertelen még egyelőre.
Bank Statement, de Charlotte fordít és kiejti a meccsből Sashát, egy ez egy ellenfolytatják.
Érkezik a Figure Four, Bayley pedig nagyon fájdalmas és fárasztó perceket kénytelen átélni. A mérkőzés ezen szakaszába kicsit visszavesznek a tempóból, de az irányítás továbbra is Charlottenál.. Ám érkezik a nagy durranás, Bayley megvillantja a MachoMan Elbowt, amellyel megnyeri a mérkőzést és magánál tartja a nehezen megszerzett övét!
Győztes: Bayley
Értékelés: 10/4

Kis szusszanás, bemutatásra kerülnek a 2017-es Hall of Famerek. Sorban érkeznek mindannyian, majd felcsendül egy Wrestlemanián rendkívül rég hallot zene.. Harsogja a közönség a "You suck" chantet, de ebben rengeteg tisztelet van, Angle arcán pedig az öröm tükröződik, hiszen hazatért végre.

A backstagebe tehetünk egy pillantást, ahol Rollins térdét biztosítják a mérkőzésükre, amely a későbbiekben lesz, hiszen most a Tag Teameké lesz a főszerep, s mivel a kékek nem védenek övet idén, ezért kizárásos alapon a vörösök jönnek.

RAW Tag Team Bajnoki Címmérkőzés (Létra meccs)
The Club (c) vs Enzo Amore & Big Cass vs Cesaro & Sheamus

A SAWFT érkezik elsőként, a már szokásosnak mondható promóval, majd a ring felé sétál a furcsa párosunk is, őket pedig a bajnokok követik.
A New Day zenéje szólal meg... Fatal-4-Way... ÉRKEZNEK A HARDYK!

THIS IS AWESOME!
A meccs elkezdődik, Matt és Jeff pedig kitakarítják a ringet. Matt kicsit szerencsétlenkedik a létrával, ez az idő épp elég, hogya  bajnokok regenerálódjanak és kicsit osztani kezdjék a hatalmas visszatérőket. Sheamusék is magukra találnak és megakadályozzák a címvédést egyelőre.
Big Cassék pillanatai következnek, csak úgy repkednek a Big Bootok. A közönség közben egy emerként élteti a Hardy Boyzt, akik a hírekkel ellentétben mégsem a Broken karakterükkel tértek vissza. Sheamus és Cesaro kivégzik a Clubot, de egyelőre nem sikerül befejezni a csatát, hiszen érkezik Big Cass, majd Jeff Hardy, ám utóbbi elszenved egy Brogue kicket, amivel ledönt mindenkit. Sheamus kis híján megszerzi az öveket, de érkezik Enzo, aki nagyot ment. kis híján megszerzi az öveket, de Sheamus és Gallows fognak össze, hogy életben tartsák magukat. A lezuhanó Enzo bekap egy Uppercutot Cesarotól, majd jön egy Magic Killer, és érkeznek a Hardyk is újult erővel. Twisted Fate a létra tetejéről Andersonnak, majd egy óriási Swanton Jefftől a legmagasabb létráról egy másik létrán fekvő Cesaronak, Matt pedig leakasztja az öveket, így megszerezve maguknak a 7. TT bajnoki címüket!

Győztes: The Hardy Boyz
Értékelés: 10/10

Az este legnagyobb meglepetése, a legjobb meccse... Végig maximumon pörögtek, egy másodpercre sem unatkozhattunk. Volt itt minden. Szép munka!

Következik egy szappanoperába is beillő feud zárómérkőzése, azaz jöhet a Mixed Tag Team Match!

John Cena & Nikki Bella vs The Miz & Maryse

Al Roker felkonferálja a feleket, akik már érkeznek is szépen sorban.
A lányok kezdenének, de Maryse gyorsan bepacsizza férjét, aki hergeli a közönséget kicsit, majd kénytelen rájönni, hogy hiába ők a heelek, a közönség teljes vállszélességgel melletük áll. Egyértelműen a hollywoodi páros kezd jobban, de megszokhattuk, hogy Cena nem igazán kapja el a fonalat a mérkőzései elején. Folyton a földön fekszik most is, riktán kerül talpra. A szél erősen fúj, ez Miz és Maryse dolgát is megnehezíti valamelyest, hiszen folyton az arcukban van a hajuk.
"Miz is awesome" chantek hallatszanak a közönségből, a Miz pedig továbbra is uralja a pályát. A lányok kerülnek előtérbe, Maryse nem képes semmit csinálni, Nikki pedig kifekteti Mizt. Hamarosan dupla pin és Cena & Bella győzelem.
Győztes: John Cena & Nikki Bella
Értékelés: 10/3

A mérkőzés után cena sztorizik egy kicsit, majd megteszi a nyilvánvalót, megkéri nikki kezét, aki nyilván igent mondott.

Érkezik a RAW legjobb feudjának mérkőzése, a mentor a tanítvány ellen, a régóta várt HHH - Seth Rollins összecsapás!

Következmények Nélküli Mérkőzés
Seth Rollins vs Triple H

Sok-sok rendőr a bejáratban, Triple H és Stephanie pedig egy böhöm nagy motoron érkeznek a ringhez. Minden évben megvan azért a maga túltolt bevonulása, ezt ki kell mondani azért. Hunter a 21. WM meccsére készül, amellyel második az örökranglistán Undertaker után.

Seth Rollins zenéje szólal meg, érkezik az építész aranyruhában, egy égő kertilámpával, amelytől azért megvált a bejáratnál. PG van.

Megszólal a gong Seth pedig nagyon erősen kezd, látszik rajta a bizonyítási vágy, a frusztráltság, a törleszteni akarás. Várakozzunk, vajon ki fog először beleszólni a meccsbe!
Ahogyan várni lehet kezdetben Sethé az irányítás, sok erős mozdulatot sikerül értékesítenie, Hunter eddig csak fetreng egész meccsen. Előkerülnek a játékszerek és Triple H is kezd visszajönni a meccsbe. Hunter egyre inkább Seth sérült térdét támadja, de az egykori Shield tag rendre képes visszatámadni.
Seth térde kezdi feladni, nem bírja el Triple H-et, valamint rosszul is esik rá egy alkalommal. Érkezne a Pedigree Sethtől, de HHH fordít. A főnök a ringen kívül, Rollins pedig ugrani készül a ring tetejéről, sikerül, de Rollins ismét tovább séríti ezzel a térdét. Továbbra is osztja egykori mentorát, majd székeket vesz elő a ring alól, amelyet egy asztal is követ.
A ringbe érve Frog Splash-sel köszön be a sérült szupersztár, de a kopogtatás sikertelen.Triple H fordít egy Spinebusterel, de nem sikerül a kopogtatás, ám már székkel a kezében támad méghozzá Seth sérült lábára. Stephanie kintről bíztatja férjét, hisz tudja, hogy bármit csinál, nincs következmény. Triple a kötél tetején, de egy székkel találkozik az arca, majd egy Superplexet is megeszik.
Seth mászik a kötél tetejére, de Stephanie elkapja a lábát és kihúzza alóla, amely tökéletes lehetőséget bizonyít férje számára submissionbe fogni egykori védencét. Triple megújulva érkezika  székkel és ismét lecsap Rollins sérült lábára. Hunter megkaparintja a Sledgehammert, de sikerül semlegesíteni, ám ellenfele hatalmas Clotheslineját nem tudja hárítani.
Az Architect használná Hunter kedvenc játékszerét, de Steph ismét beavatkozik és ez elég ahhoz, hogy Triple H kiossza a Pedigreet, amelyből Sethnek sikerül kirúgnia. Pedigreere készülődés ismét a kötél tetejéről, ám Hunter leesik és Seth kioszt egy Phoenix Splasht. Majdnem sikerül végre beadni HHH-nek a Pedigreet, de counter, majd HHH lefejeli véletlen Stephaniet, aki alatt sszetörik az asztal, ezután Seth könnyűszerrel befejezi a munkát. Villan a Pedigree. 1... 2... 3!

Győztes: Seth Rollins
Értékelés: 10/9

Nem történt közbeavatkozás, csak Steph részéről, sehol sincs Samoa Joe vagy Bálor, amely azért meglepetés. Vajon látjuk még őket, valamint Strowmant ma? Az idő fogytán és igencsak elkéne ezeknek a srácoknak egy jó WM moment,

Érkezik a komplett WM szezon legjobb feudjának valószínűsíthetően zárómeccse. Orton és Wyatt már jóideje elvannak egymással és jó pár felejthetetlen momentumotadtak a publikumnak. Ütésváltás nélkül építettek egy tökéletesen hátborzongató és rendkívül érdekes feudot. Vajon Bray címet véd, vagy a vipera élni tud a lehetőséggel?

WWE Bajnoki Címmérkőzés
Bray Wyatt (c) vs Randy Orton

Megérkezik Bray Wyatt, akinek a bevonulása még mindig megunhatatlan. A bajnok után menetel a kihívó is az Apex Predator személyében.
Orton jobban kezd, de nem kell félteni, Wyatt nem az, aki megilletődik olyan könnyen. Orton a ringben, a ringben pedig sok kukac kivetítve, ami megzavarja a viperát.
A bajnok sikeresen elkaszálja a kihívót, ezzel szert tesz egy kis helyzeti előnyre. Újabb bevágás, ezúttal gilisztákról. Randy ezt nem tudja megszokni, plusz egymás után 3 RKO kísérletet hiúsított meg Wyatt.
Villana  Sister Abigail a kordonra, Randy viszont okosan kigurul a ringből, miután Bray bevitte. A ringen kívül érkezik az első RKO, de sokat várt, a kopogtatás sikertelen. Orton próbálkozna a Punk Kickkel, de nem sikerült, ahogy Wyatt finisherje sem.
Randy elkezdi hallani a hangokat, de a világok felfalója kioszt egy váratlan Sister Abigailt, amellyel ismét ő kerül fölénybe. Ismét bevágád, modt bogarakról, majd egy hirtelen RKO. 1... 2... 3!

Győztes: Randy Orton
Értékelés: 10/4

Nos, egy szinte tökéletes feud borzalmas lezárása volt ez. Sehol sem volt Harper, Rowan, Sister Abigail... Sima Orton win egy átlagosnál gyengébb meccsen.

Érkezik a RAW bajnoki övéért zajló mérkőzés, lássuk, vajon hosszabb lesz a meccs Goldberg bevonulásánál?!

Univerzális Bajnoki Címmérkőzés
Goldberg (c) vs Brock Lesnar

3 German Suplex > 3 Spear, Áttört a barikád > Spear, Jackhammer, de Lesnar kirúg. > 7 German Suplex, F5 > 1... 2... 3!

Győztes: Brock Lesnar
Értékelés: 10/3

Érkezik a SmackDown Live lányainak bajnoki meccse. Az időkorlát már átlépve, bár kérdőjel hogyan, hiszen csak 2 meccs, a Shane vs AJ és a Trips vs Seth volt 20 percnél hosszabb. Így alakult.

SmackDown Live Női Bajnoki Címmérkőzés
Alexa Bliss (c) vs Becky Lynch vs Mickie James vs Carmella vs Natalya vs Naomi

Eldőlt, ez a WM valahol nagyon el lett számolva. egy átlagos heti adáson is hosszabb meccsek vannak, mint ma itt. Egy rendkívül nehezen követhető mérkőzésen Becky, Mickie és Alexa irányított leginkább, de Naomi feladatta a mérkőzést Alexával, így visszakapta a bajnoi címet, amelyet sosem vesztett el.

Győztes: Naomi
Értékelés: 10/3

Érkezik a New Day és bejelentik, hogy 75.245 ember van ma a Citrus Bowl-ban, amely új rekord.

Az utolsó meccs ma este Undertaker valószínűsíthetően utolsó WM mérkőzése.

No Holds Barred Meccs
Undertaker vs Roman Reigns

Érkezik a szomorú módon a napokban megözvegyült Jim Ross, aki ma kommentálni fogja a főmérkőzést.

Megszólal Roman Reigns zenéje, az aréna szétrobban a  BOO-tól, de Roman nem sieti el a bevonulást, csak slattyog a ring felé, hogy zsinórban 3. Wrestlemania main eventjét vívja.. Megszólalnak a harangok, az aréna elsötétül. Undertaker pedig a rámpa közepén jelenik meg füstfelhő közepette, valószínűleg azért, mert így is több, mint egy órával hosszabbra nyúlt a gála a tervezettnél.

Undertaker kezdi sokkal jobban a  mérkőzést, a közönség pedig kántál: "Roman sucks"... Reigns kétszer került ringen kívülre, ám visszatérve a szorítóba Reigns veszi át a stafétabotot.
Adok-kapok kezdődik, amiből a Deadman jön ki jobban. Az első kopogtatási kísérlet is az öreg nevéhez fűződik, ám elsőre ez sikertelen volt.Kis kakaskodás kint, ám Roman minden igyekezete ellenére nem tud mit kezdeni a Halott Emberrel. Egy gyenge Chokeslam a kommentátori asztalra, amitől az nem tört össze. Undertaker a kommentátori asztal tetején, végezni akar, ám Spear a semmiből, Taker pedig a spanyol kommentátori asztal maradványain mozdulatlanul hever. Reigns elenged egy hatalmas turhát, melyet meghallva Taker felül. Visszamegy a ringbe, majd Reigns elkezdi aprítani.Csak üti és üti, ráadásul hergeli is, amely annyira nem kifizetődő, mivel egy last Ride lesz a jutalom érte.
Előkerül a szék, amellyel a sírásó jókorákat ver ellenfele hátára, majd készülne a Chokeslamre, de Roman ezt észreveszi és inkább kigurul, majd kioszt 2 Superman Punchot, amelyre Taker egy Chokeslammel válaszol egyenesen a székre. Villan a Tombstone, Roman 2nél kirúg, a köönség "Bullshit" chanttel hálálja meg a megmozdulást. Superman Punch, Taker újra a földön. Érkezik a Spear, de Roman még kopogtatni sem tud, mivel az öreg submissionbe fogja. Sikerül hozzáérni a kötélhez, így engedett, bár nem értem miért, mikor No Holds Barred meccsről beszélünk...
Reigns rengeteg csapást mér a sírásóra az acélszékkel, majd Spear, de Undertaker kirúg! Taker alig bír felállni, majd újra Spear. 1... 2... Kirúg! Ismét Superman Punch, Taker csak fekszik, majd felülne szokásához híven, de eldől.. Felkel, Spear...
1... 2... 3!
Győztes: Roman Reigns
Értékelés: 10/2

A modern érák legrosszabb Wrestlemania szezonja a modern érák legrosszabb Wrestlemaniáját eredményezte. Papírforma.

A gála összértékelése: 10/3

(Képek forrása: The 434)

Megjegyzések